Szükség van egy célra, egy mozgató rugóra, ami nem hagy nyugodni s állandóan arra emlékeztet, hogy menned kell,  nem állhatsz meg! S mi van, ha eltünik? Honnan szerezzünk? Amikor az a bizonyos lelkierő alábbhagy s elgyengülsz. Nos az én lelkem is van hogy alacsonyabb lángon él, még ha úgyis tűnik, hogy semmi oka rá. Ilyenkor elsüppedsz s semmit sem látsz magad körül, elveszettnek érzed magad.., kilátástalannak. Miért jönnek ezek az érzések? Talán a sok sikertelenség? Igen, sokat hozzásegit. Ilyenkor kell leülni és elgondolkodni az értelmén. Mert minden ilyen kis csapda, mely le akar gyengiteni hordoz magával egy olyan tulajdonságot is, burkoltan, mely tele van ajándékkal. Én úgy képzelem el, mint a katonák egyenruháján a sok-sok kitüntetést, csak itt ezek apró gombocskák a testünkön-lelkünkün, melyek beinditásával pontosan tudjuk mit is inditunk el, mert már egyszer megtapasztaltuk és nem volt kellemes érzés. De mind megmaradt nekünk emlékünkben és ha elég okosak vagyunk, többet nem nyúlunk hozzá, hogy ne okozzon több fájdalamat. Ez egy kis térkép, melyet mi rajzolunk életünk kis könyvébe s az az érdekes, hogy nekünk is kell megtanulnunk ezt használni.

Napokban rájöttem valamire, ami lassanként formálódott ki bennem, hogy sérelmeink, fájdalmaink, akadályaink, szenvedéseink olyan erővel hatnak ránk, melyet el sem tudunk képzelni. Panaszkodunk, siránkozunk mennyire rossz nekünk s nem vesszük észre az üzenetet, hogy mire is sarkallnak minket ezek a hátráltató tényezők?! Hogy van az, hogy egy mozgássérült, egy hátrányos helyzetű vagy egy szegény ember sokkalta boldogabb ellentétes társánál? Rájöttem! Megtanultak ELŐNYT KOVÁCSOLNI HÁTRÁNYUKBÓL! Igen, ők értékelik a sokkal apróbb dolgokat, eseményeket, gesztusokat, mint azok akiknek mindezek adottak. Az ilyen emberek sokkal szivosabbak s ha arra kerül sor, hogy saját maguknak kell bármit is elintézniük, nem fognak meghátrálni, mert az élet megedzette őket a nehezebbre.

Zárómondatom, tanulságom: SOKSZOR A HÁTRÁLTATÓ ERŐ AZ AMI ELŐRE VISZ!

Judi